Szórakozás

VV Edina: Szeretnék egy 55 kilós kövér lány lenni

Blonszki Renáta
Blonszki Renáta

újságíró. 2015. 01. 22. 07:48

Elérkezett a villalakók szembesítése a játék során felszedett kilókkal. Annyit mondhatunk, hogy a mérlegelés után egyik lány sem volt boldog.

Korábban a témában:

A Való Világ 7 iskolahete megkezdődött, a tanórák között pedig a testnevelés is helyet kapott, így az eltunyult lakók most megdolgoztathatják testüket. Az első óra rögtön feketelevessel indult, ugyanis a játékosok mérlegre pattantak, hogy kiderüljön, beköltözésük óta mennyit híztak. A fiúk egészséges szinten tartották súlygyarapodásukat, de Fanni és Dóri teljesen magán kívül volt az eredménytől. A loboncos lánynál 63,5 kilót mutatott a számláló, amiből egy kis segítség után kiderült számára, hogy 5 és fél kilót hízott. Dóri még ennél is többet, ő 7 kilót szedett fel, így csak dekák választják el a 70 kilótól.

A súlyellenőrzés után Edina is kikelt magából, ám meglepő módon ő azért bosszankodott, mert sikerült megtartania eredeti súlyát.

“Annyira fel voltam mérgelődve a mérlegelésnél, hogy egyetlen egy kilót sem híztam, hogy nem hiszem el. Itt én zabálok a legtöbbet, zsírt zsírral is képes vagyok enni, és egyetlen kilót nem tudtam felszedni. Annyira szeretnék egy 55 kilós kövér lány lenni, de nem megy” – kesergett a vágyainak engedő erdélyi lány.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.