Szórakozás

Jó célra használja népszerűségét Liptai Claudia exe

Horváth Ákos azokon a gyermekeken segít, akik kórházban kénytelenek tölteni az ünnepeket.

Horváth Ákos színész Liptai Claudia barátjaként került be a bulvársajtóba. Nyár végétől naponta szerepeltek a lapokban, egészen novemberi szakításukig. A szombahelyi Weöres Színház állandó tagja fontosnak tartja, hogy az így szerzett országos ismertséget jó célokra is használja.

“Ha az egyáltalán népszerűség amit szereztem a bulvárban, akkor a felhasználásának csak úgy van értelme, ha nemes célokra használom. Egy kisvárosban élek, ahol eddig is ismertek az emberek, de persze érzem, hogy mostanában jobban odafigyelnek rám. Ezért is csatlakoztam a helyi rádió, a Frisss Fm kezdeményezéséhez” – mondta a Hír24-nek Horváth Ákos, aki már nagyon várja, hogy mikrofon elé ülhessen.

“A dolgozók egy 30 órás nonstop műsorfolyammal készülnek, amely ideje alatt a Markusovszky Kórház Csecsemő-, és Gyermekgyógyászati Osztályának gyűjtenek. Olyan gyermekeknek, akik a kórházban kénytelenek tölteni az ünnepeket. A felajánlókat pedig játékmackókkal és sok vidámsággal ajándékozzuk meg” – tette hozzá a színész, aki egy rövid időre műsorvezetője lesz a több mint egy napig tartó folyamatos élő adásnak.

Ezt olvasta már? Az év talányára adott választ Tolvai Reni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik