Szórakozás

VV7: Házaspárokká váltak a villalakók

A játékosok megnősültek, Fanni megjósolta a következő párbajt, a kieső Dávid végrendelete pedig nagy port kavart.

A VV7 első távozója, VV Dávid volt, aki a nézői szimpátiaszavazáson maradt alul társaival szemben. Utolsó üzenetével azonban mindenkibe belerúgott. Zsúval kötött szexuális egyezségét például a féltékeny Dani arcába vágta. Fanniról azt gondolta, hogy Dennis után még több fiút is kipróbál az ágyban, de Vikcsunak is nemes egyszerűséggel megüzente, egyáltalán nem nőies, ellenben szánalmas.

 Fotó: RTL2

Ezt követően Fanni és Reni elvonultak a nyugiszobába és egy inga segítségével megjósolták a játék menetét. A lányok mindketten állították, hogy ez egy nagyon megbízható módszer, így megtudták, hogy az első párbajra Zsu megy. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy az égiek jelet küldtek egy pillangó képében. Igaz Maci megvilágosította őket, hogy ő ezt a fajta pillangót csak molylepkének szokta hívni…

Egy érdekes feladat is kezdetét vette. A játékosokból hat villaházaspár született, aminek értelmében a “szerelmeseknek” mindent együtt kell csinálniuk, úgy, mint aludni, fürödni vagy étkezni. Fanni nem volt teljesen elégedett, hogy Maci lett a férje, hiszen neki Ádám tetszik (…már várjuk a folytatást). Vikcsu azonban azonnal az új fiú, Robin ölében lovagolva fejezte ki örömét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik