Szórakozás

Baukó Éva bevallotta, hogy a pasija pszichológus

A dzsungelben már több celebtársa ajánlotta neki a szakember segítségét, végül elszólta magát, hogy már ismer egyet elég közelről.

Baukó Éva már a véghajrában játszik a Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungelkirálynője címért, ám a reality alatt szinte az összes társát kiakasztotta már viselkedésével. Még az itthonról szurkoló Aurelio is elpártolt tőle, aki korábban nagyon támogatta sorstársát.

Éva balhéi után többen is azt javasolták, hogy keressen fel egy szakembert, de a szőkeség Bunyós Pityunak elkotyogta, hogy nem is kell messzire mennie, hiszen szerelme agyturkász – írja a Bors.

Éva mindezt a legnagyobb titokban szerette volna tartani, mivel párja nem akarja a nyilvánosság előtt felvállalni kapcsolatukat, de most lehullt a lepel. Persze az továbbra sem derült ki, hogy pontosan ki az illető, de nagy esély van rá, hogy az az orvos a “szerencsés”, aki a Merényi Gusztáv kórházban segített Baukónak kilábalni az alkoholizmusból és magánéleti válságából. Ha ez valóban így van, az azért is kényes téma, mert orvos-beteg viszonyból nemigen szövődhetne szerelem, mindenesetre a pár már több mint egy éve együtt van. Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy a férfi hogyan viseli Éva mellbedobását és villantásait…

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik