Szórakozás

Pamela is szorul Berki adóügyei miatt

Hódi Pamela is résztulajdonosa annak a cégnek, ami ellen a NAV végrehajtást kért. A nő azonban nem tudta, hogy baj van a vállalattal.

Az átlagembereknek meggazdagodási tippeket adó Berki Krisztián újra és újra adóügyeivel kerül terítékre. A Bors mai számából kiderül, hogy az Édes élet egykori sztárja nemcsak magát, de gyermekének az anyját is magával ránthatja céges ügyeivelkapcsolatban, Pamela ugyanis résztulajdonosa annak a cégnek, ami ellen a NAV végrehajtást kért.

A cégbíróságon vezetett adatok szerint a BK Movie Star Kft.-t tavaly alapította Berki félmillió forint alaptőkével, Pamela pedig idén márciusban csatlakozott tulajdonosként. A többek között film, video- és televízióműsor-gyártással foglalkozó céggel tavaly 9,8 millió forint nettó árbevételre tett szert az Édes élet sztárja, mégis a bevallott kötelezettségei és az adózás után a mérleget kicsivel több mint félmillió forintra hozta ki.

A végrehajtásra pedig nagy valószínűséggel azért kerülhetett sor, mert a cégnek adóhátraléka volt. Mivel egy harmadik fél, egy békéscsabai hölgy az ügyvezető, ezért az ő hatáskörébe tartozott volna, hogy beszámoljon Pamelának a végrehajtásról. De ezt nem tette meg, Berki exe az újságírótól értesült a problémáról. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik