Szórakozás

Ezért menekült halálba a Hungária egykori énekesnője

Csordás Ilonának volt családja, mégis a magány miatt vetett véget az életének.

A Hungária egykori énekesnője, Csordás Ilona szeptemberben lett öngyilkos, holttestét október elején emelték ki, és csak most sikerült azonosítani. Plexi tavaly nyáron úgy döntött, boldog lesz. Ezt írta ki akkor közösségi oldalára, de a Blikk szerint nem tudta megvalósítani elhatározását, önként dobta el az életét. Az egykor ünnepelt énekesnő kétségbeesetten kereste a boldogságot, a fogódzót, a társat, de akárki volt is mellette, egyre nyomasztóbban és egyre fenyegetőbben egyedül érezte magát. A magány elől menekült a halálba.

Egyik nap egyszerűen nem ment haza többé, pedig volt, aki várja. Nagyfia és élettársa évek óta küzdött azért, hogy segítsenek neki kilábalni a depresszióból, elűzzék démonait, amelyek nem engedik, hogy érezze mások őszinte szeretetét, ragaszkodását.

A Bors mai száma közben arról ír, hogy Plexit édesanyja vidéken szeretné eltemettetni. Búcsúztatása valószínűleg zárt körben történik majd, a család szeretné kizárni a nyilvánosságot.


Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik