Szórakozás

A dzsungelcelebek második turnusa is útra kelt

A Celeb vagyok, ments ki innen! első csapata még csak most szállingózik haza, de a következő brigád már el is indult Afrikába.

Az RTL Klub dzsungelkalandjának első etapja szerdán ért véget, amiből Erdei Zsolt Madár került ki győztesen. A játékosok pedig máris váltják egymást. Szabó Zsófi éppen ma posztolt képet a hazautazásról közösségi oldalára, a második celeb csapat pedig ma indult el a kalandra.

 Fotók: Instagram

Baukó Éva, Bárdos András, Aleska Diamond, Nyertes Zsuzsa, Molnár Andi, Cooky, Puskás Peti, Pars Krisztián, Bunyós Pityu és Hevesi Kriszta még lelkesedéssel teli várják a kihívásokat. Kíváncsiak leszünk, hogy a hétfőn adásba kerülő első összefoglaló alkalmával arcukra fagy-e a mosoly.

Az igencsak eltérő személyiségű csapat tagjai mind-mind másképp készülnek a két és fél hetes megpróbáltatásra. Bárdos András például naplót vezet, Baukó Éva pedig már most próbálja edzeni magát a visszafogottságra, hogy elkerülje a folyamatos káromkodást. Az viszont mindenkiről elmondható, hogy tartanak a bátorságpróbáktól és az éhezéstől. Annyira azért nem kell sajnálni őket, hiszen pár milliót a zsebükbe tömnek a kiruccanással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik