Szórakozás

Gáspár Bea a semmittevést szerette a dzsungelben

Győzike felesége élménybeszámolót tartott az afrikai kalandból hazatérve. Annak örült a legjobban, amikor nem kellett semmit csinálniuk.

Gáspár Bea harmadikként hagyta el a Celeb vagyok, ments ki innen! táborát, amit annyira azért nem sajnált. Felsorolni is nehéz lenne, hogy a kétgyerekes anyukát mi minden zavarta a dzsungellétben. Az első összefoglalóból például kiderült, hogy nincs jó barátságban a vízzel, hazatérve pedig azt is elmondta, mi akasztotta még ki.

Bea számára a hideg és családja hiánya volt a legnehezebb. Gyerekeitől például még sohasem töltött külön ilyen hosszú időt, és Győzőtől is csak akkor, amikor a showman utazott el az argentin dzsungelbe.

Ezen kívül rájött, hogy mennyivel kényelmetlenebb az élet elektromosság nélkül: “Minden hiányzott, ami elektromos árammal működik. A kávéfőzőtől kezdve, a tűzhelyen át minden, a radiátor is” – mesélte Bea asszony az RC News hosszú interjújában, akinek azt is elmondta, hogy mi volt számára a legemlékezetesebb pillanat. Meglepő választ kapott.

“Amikor beszélgettünk a tábortűz körül, Laci pedig zenélt. Mindenki csak elvolt, és nem kellett semmit sem csinálni.”

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik