Szórakozás

Gáspár Laci édesanyja legyőzte a rákot

Az énekesnek igazi megváltás lesz, amikor hazatérhet Afrikából. Nem csak szeretteit láthatja újra, de anyukája egy jó hírrel is szolgálhat.

Gáspár Laci édesapja belehalt a rákba, így, amikor kiderült két és fél évvel ezelőtt, hogy édesanyjának is daganata van, az énekes összeroppant. Mindenben támogatta mamáját, eljárt vele a kezelésekre, de az asszony nem épült fel teljesen. A műtét után kemoterápiás kezelésekre is szükség volt, csak így tudták felvenni a harcot vastagbélrákjával.

Éva néni volt, hogy a fél oldalára lebénult, de nem hagyta el magát. A kezelések után pedig jó hírt kapott orvosától. A rák eltűnt, a leletek negatívak lettek, amiről egyelőre Laci sem tud, így dupla öröm lesz számára a hazatérés.

“Most van egy kis lázam, mert megfáztam, de ami a rákot illeti, szerencsére már teljesen jól vagyok. Azóta túlestem egy kemoterápiás kezelésen. Kimerítő volt, de meg lett az eredménye. Hivatalosan is megerősítették az orvosok, hogy nincs semmilyen daganatom. Túl vagyok a rákon. Még ellenőrzésekre kell járnom. De nagyon odafigyelek magamra, hogy minden rendben legyen” – mesélte a Blikknek a Gáspár anyuka, aki tisztában van vele, hogy csak öt év tünetmentesség után jelenthető ki, hogy vége a ráknak, de már most bizakodó.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik