Szórakozás

Gáspár Laci kikészült édesanyja daganatos betegsége miatt

gáspár laci (gáspár laci, )
gáspár laci (gáspár laci, )

Daganatot találtak Gáspár Laci édesanyjánál. Az énekes kikészült, ugyanis még azt sem tudta feldolgozni, hogy édesapját a gyilkos kór vitte el.

Gáspár Laci először nem is akarta elhinni, hogy imádott édesanyjánál súlyos betegséget diagnosztizáltak az orvosok. Belebetegedett a gondolatba, hogy édesapja halála után az édesanyját is elveszítheti, s úgy érezte, mintha kihúznák a talajt a lába alól.

„Tudtam, hogy anyunak régóta fájdalmai vannak a veséje miatt, de az a legrosszabb álmomban sem jött elő, hogy ennél sokkal súlyosabb betegsége is lehet. Aztán egy alapos, minden területre kiterjedő vizsgálat során az orvosok daganatot találtak nála, amiről a szövettani vizsgálat megállapította, hogy sajnos rosszindulatú. Elsötétült előttem a világ, és azt kérdeztem magamtól, mindez miért velünk történik. Nem hagyhat itt minket az édesanyánk, nem mehet el, hiszen szükségünk van rá, nekünk már csak ő maradt” – emlékezett vissza Laci, aki sosem feledi el azt sem, hogy amikor a Megasztárban versenyzett, akkor műtötték édesapját.


Szerencsére az édesanya testéből sikeresen eltávolították a daganatot, és úgy tűnik, hogy nincsenek szövődmények, de persze a gyógyulása még időbe telik, kemoterápiára jár, ahová az énekes mindig elkíséri.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik