Szórakozás

Jennifer Lawrence kiosztotta a meztelen képeit megnézőket

Nemi bűncselekménynek nevezte az Oscar-díjas amerikai színésznő azt, hogy augusztus végén egy vagy több hacker az interneten róla készült privát meztelen fotókat tett közzé.

“Ez nem botrány, hanem nemi bűncselekmény” – hangoztatta a 24 éves filmsztár a Vanity Fair Magazin internetes kiadásában kedden megjelent nyilatkozatában. Lawrence a szexuális kizsákmányoláshoz és erőszakhoz hasonlította azt, hogy valaki hasznot akart húzni ilyen felvételekből. Az emberiességtől elszakadtnak, felelőtlennek és üresnek nevezte az elkövetőt.

Nem kímélte azokat sem, akik a számítógép monitorán a szemüket legeltették a felvételein. “Bárki, aki megnézte azokat a képeket, szexuális kihágást követett el. Önöknek lapítaniuk kellene a szégyentől” – mondta.

Kitért arra is, hogy nem akar dühbe gurulni, amikor az ismerősei elismerik, hogy látták a fotóit. Ilyenkor arra gondol, nem engedte meg nekik, hogy a meztelen testét nézegessék.

Meztelen fotóinak közzétételét követően a színésznő most szólalt meg először a nyilvánosság előtt. Nyilatkozatát teljes terjedelemben novemberi számában közli majd a Vanity Fair magazin. 

Jennifer Lawrence mellett állítólag a nemzetközi művészvilág és szórakoztatóipar mintegy 100 ismert női szereplőjének képeit is feltöltötték a világhálóra. Közöttük volt, Ariana Grande, Mary Elizabeth Winstead, Kate Upton, Lea Michelle, Rihanna, Victoria Justice, Kirsten Dunst, Kristen Ritter, Yvonne Strahovski, Bar Rafaeli, Cara Delevingne, Kim Kardashian, Mary-Kate Olsen és mások.

Az Apple szeptember 2-án cáfolta, hogy a rendszereinek, köztük az iCloud feltörlésével juthattak hackerek sztárokról készült meztelen felvételekhez. A cég ugyanakkor elismerte, hogy egyes celebek fiókjaihoz célzott támadások eredményeképpen – felhasználói nevek, jelszavak és biztonsági kérdések ismeretében – hozzáfértek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik