Szórakozás

Zalatnay Cini összeomlott a rosszindulatú vádak miatt

Az énekesnő még mindig ellopott ékszereiért küzd, ráadásul az emberek támadásaival is szembe kell néznie, akik biztosítási csalással vádolják.

Zalatnay Cini házába nyár közepén törtek be az éj leple alatt, és az énekesnő évtizedeken át összegyűjtött ékszereit tulajdonították el, aminek az értéke közel négymillió forintra rúgott. Nem elég, hogy a sokkot kiheverve, Zalatnaynak a biztosítójával kell harcolnia, most még a közvélemény rosszindulatát is el kell viselnie.

Mivel a betörők a bukóra nyitva hagyott teraszajtón jutottak be, ezért Cini biztosítója nem tartja jogosnak a kártérítést. Az énekesnő azonban elmondta, ez volt minden vagyona, így perre viszi az ügyet. Eközben az emberek is őt támadják, már a biztosítási csalást is összefüggésbe hozták a nevével.

“A rendőrség kérésére sokáig titkoltam ezt a történetet, bíztam abban, hogy talán előkerülnek majd a dolgaim. És most még én kapok hideget-meleget? Senki nem gondol bele a helyzetembe? Hogy idegenek járkáltak az otthonomban, hogy elvitték az emlékeimet, amiket negyven éve őriztem, és a szeretteimtől kaptam? Ez egyáltalán nem jó móka! Félelmetes ez az egész. Egy, egyetlen egy rajongóm keresett azzal, hogy felajánl 150 ezer forintot annak, aki segít megtalálni az ékszereket. Annyit kérnék csak mindenki mástól, ne bántsanak. Legyen egy picit több együttérzés bennünk!” – mesélte a könnyeivel küszködő Zalatnay a Borsnak.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik