Szórakozás

A feje tetejére állt Bochkorék élete

A rádiós két év után ismét munkába állt, ám ezzel egész családja időbeosztása megváltozott, és párjával a házaséletet is csak nehezen tudják beiktatni idejükbe.

Bochkor Gábor két év kihagyás után visszaült a mikrofon mögé és október elejétől az Önindító csapatát erősíti. A veterán rádiós István Dani és Pordán Petra mellett kapott helyett, miután Istenes Bence tévés munkái miatt már nem tudta vállalni a feladatot.

A visszatéréssel azonban minden megváltozott Bocsiék életében – írja a Bors. Eddig ő hozta-vitte kislányát az iskolába, de ez most párjára, Várkonyi Andira marad, akivel csak déltájban tudnak kettesben lenni, mivel Gábor korán fekszik a hajnali kelések miatt.

“Ugye most jó ideig nem dolgoztam, így én vittem reg­gel Nórit a suliba, majd délután érte mentem. Most azonban mire Andiék kelnek, én már rég munkában vagyok. Azzal, hogy dolgozom, leginkább Andi élete változott meg. Negyed hétkor kell kelnie, ő viszi a gyereket, én a rádióból pedig dél körül érek haza. Na, akkor van egy pár szabad óránk kettesben” – mesélte a Frizbi felvételén Bochkor, aki nem tervezi, hogy híradós szerelmével összeházasodnak valaha is vagy újabb gyereket vállalnak.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik