Szórakozás

Becsúszott pár baki Bochkor visszatérésébe

Ma reggeltől újra hallható az éterben Bochkor Gábor. A debütálása jól sikerült, csak pár technikai malőr csúszott be.

Mint megírtuk, Bochkor Gábor ma reggeltől váltotta Istenes Bencét a Music FM reggeli ébresztőműsorában, az Önindítóban. A rádió programigazgatója, Kiss Anikó már régóta kacérkodott a gondolattal, hogy megszerezze a nagyágyút. A szerda reggeli első adás, pedig bizonyította, jó döntést hozott, hiszen már hajnali hatkor rajongók hada fogadta Bocsit az épület előtt.

“Izgultam. Tudtam, hogy a rutinom megvan ahhoz, hogy jó műsort hozzunk össze, de két év kihagyás után, ráadásul egy új környezetben visszaülni a mikrofon mögé, némi adrenalinnal töltött el. Nagyon jól sikerült a debütálás, persze olykor becsúszott egy-két technikai malőr, de ez várható volt, nem ismerek itt még mindent. Iszonyatosan jólesik, hogy ennyi hallgató örül annak, hogy újra itt vagyok” – árulta el a Blikknek Bochkor Gábor, akit egyik jó barátja, Liptai Claudia is felhívott adásban, hogy köszöntse újra az éterben.

Bochiért régi társa, Boros Lajos is izgult. A rádiós veterán a lapnak elmondta: hallgatta az adást, és szerinte jól sikerült volt kollégája visszatérése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik