Szórakozás

Benkő Lászlót rémálmok gyötrik a taxis incidens óta

Az Omega billentyűse még most sem tudta feldolgozni, hogy a nyáron őt és zenésztársát helybenhagyta egy taxis.

Benkő László és Debreczeni Ferenc vidéki koncertjükről hazaérve szerettek volna taxit fogni, de a nagy nehezen kiérkező autó sofőrje agyba-főbe verte őket. Ezek voltak az első információk az üggyel kapcsolatban, aztán kezdett egyre zavarosabbá válni. Az mindenesetre biztos, hogy az eset óta Benkő László lelki gondokkal küzd.

“Mióta földre kerültem, nincsenek nyugodt éjszakáim. Rém­álmaim vannak, olyan, mintha egész éjszaka álmodnék. A baj csak az, hogy minden alkalommal vesztes vagyok, az álmomban is. Van, hogy megműtenek vagy levágják a végtagjaimat, de az biztos, hogy kórházba kerülök. Mindez azóta van így, hogy a taxis helybenhagyott bennünket” – mesélte a Borsnak a zenész, aki azon is elgondolkodott, hogy szakemberhez fordul panaszaival.

“Nem szeretnék gyógyszereket szedni, ugyanakkor eddig másfajta kezelés sem vált be. Egy biztos, hogy beszélnem kell az esetről, mert fel kell dolgoznom valahogy. A baj csak az, hogy még nem tudom, ki és hogyan segíthetne rajtam.”

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.