Benkő László bajba kerülhet, mert kibékült a verekedő taxissal

Békejobbot nyújtott és bocsánatot kért egymástól Benkő László, az Omega együttes billentyűse és az őt, valamint Debreczeni Ferencet padlóra küldő taxisofőr. Igaz, Debreczeni nem ért egyet ezzel.

Korábban a témában:

Mint ismert, Benkő László és Debreczeni Ferenc tatai koncertjükről Budapestre érve taxival próbáltak hazajutni, de kórházban kötöttek ki múlt vasárnap hajnalban. Padlóra küldte őket a taxisofőr H. Zoltán. Az érintettek egész héten kígyót-békát kiabáltak egymásra,

Trunkos András, a zenekar menedzserének közbenjárására Benkő László és a taxis békejobbot nyújtott egymásnak. A menedzser ígérte: a taxisofőrt és családját meghívják az Omega együttes augusztus 8-i, siófoki koncertjére. Zoltán örömmel fogadta a hírt. “Benkő László óriási zenész, azzal, hogy békejobbot nyújtott nekem, már emberileg is nagyra tartom őt” – mondta a BEST magazinnak.

A Bors mai száma szerint azonban lehet, hogy Benkő László akaratlanul is egy, az Omegán belüli ellentétnek ágyazott meg azzal, hogy kibékült a vele és dobos társával, Debreczeni Ferenccel összetűzésbe kerülő taxissal? Ciki – ez Debreceni beceneve – most akár elárulva is érezheti magát, hiszen kollégája csak könnyebben, míg ő súlyosan sérült meg a hét végi incidens során. A dobos jogi képviselőjén keresztül üzent.

“Ciki esetében szó sincs békülésről. Minket senki nem keresett meg ezzel kapcsolatban. A taxitársaságtól sem hívtak fel, pedig elsősorban a cég felel majd a beosztottja hibájáért. Ciki esetében súlyos testi sértésről van szó. Úgy érzi, ilyen mérvű agresszivitást nem lehet elnézni senkinek, hiszen eltört az orra, a karja és két foga meglazult. Ha túl is tenné magát ezen, akkor is megtörtént a feljelentés. Igaz, hogy a mentősök tettek bejelentést, de ettől függetlenül jogilag sem lehetséges a békülés. Közvádas ügyről van szó, így már csak az ügyészség dönthet úgy, hogy megszünteti az eljárást a taxis fiatalember ellen. De erre is csekély esélyt látok. Benkő László könnyű testi sértés áldozata lett, de Ciki az eset óta mindennap kórházba jár, és már látszik az orrtörés nyoma az arcán, a kezét pedig csak nehezen tudja használni” – mondta a lapnak dr. Futó Barnabás.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73885102, Kar·cson (Fluor) Tam·ssal beszÈlgett¸nk. 2019.04.10., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.