Szórakozás

Nem is doktor a Bajor Imrét ciánnal kezelő “orvos”

Hajdú Edit
Hajdú Edit

bulvár újságíró. 2014. 08. 22. 09:39

Sem doktori fokozata, sem diplomája nincs a Bajor Imrét utolsó hónapjaiban kezelő Vargha Zoltánnak - derítette ki az Index.

Korábban a témában:

Ma temetik

Délután 15 órától a Farkasréti Temető Makovecz-termében vesznek végső búcsút Bajor Imrétől. Az RTL Klub tájékoztatása szerint a színészt a 25-ös parcellában, a művészparcellában helyezik örök nyugalomra. Itt nyugszik mások mellett Hofi Géza, Páger Antal, Ruttkai Éva, Garas Dezső és Bubik István is.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a hosszas betegség után elhunyt Bajor Imrét utolsó hónapjaiban különös kezeléseknek vetették alá, a színészt még ciánnal is próbálták gyógyítani. A folyamatról és Bajor Imre állapotáról egyaránt rendszeresen nyilatkozó “dr.” Vargha Zoltánról most napvilágra került, hogy tulajdonképpen nem végzett orvosi egyetemet.

Vargha többször úgy nyilatkozott, hogy a színész a gyógyulás útjára lépett; a kezeléseknek köszönhetően jobban tud járni és beszélni, a daganat pedig nem növekedett tovább. A lapokból az derült ki, hogy a színészt „speciális kezeléssel”, “biorezonanciával”,  „sejtbarát, lúgosító jellegű készítményekkel”, „immunerősítő anyagokkal” kezelik. Bajor Imrét nem sokra rá kórházba kellett szállítani súlyos kimerültséggel és kiszáradással.

Az Index azt írja, Vargha Zoltán mindenesetre nagyon jó marketinges, ugyanis honlapján számtalan hírességgel pózol, többek közt John Lennon fiával és több magyar zenésszel, sportolóval is. Bemutatkozásában a világon egyedi módszerére hivatkozik, és egyetemi diplomájáról is beszél. Módszeréről azt állítja, hogy azzal a  depresszión, az allergián, cukorbetegségen, a magas vérnyomáson, a meddőségen, a mozgásszervi problémákon, a stroke-on, sőt a gyógyíthatatlan daganatos megbetegedéseken is tud segíteni. 1995-ben Grósz Károly egykori miniszterelnököt is kezelte, akit szintén nem sikerült kigyógyítani daganatos betegségéből.

A csodadoktort 1998-ban jogerősen elítélték, mivel hamis diplomát nyújtott be a Magyar Ekvivalencia és Információs Központhoz. A Marosvásárhelyen kiadott dokumentumot aztán a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemhez nyújtotta be honosításra, ahol kiszúrták a hibákat, és kiderítették, a Târgu Mureș-i Orvos- és Gyógyszertudományi Egyetem ilyen diplomát sosem állított ki. Varghát végül a Fővárosi Ítélőtábla 2009. április 23-án jogerősen háromrendbeli közokirat-hamisításért és egyrendbeli közokirat-hamisítás kísérletében mondta ki bűnösnek.

A természetgyógyászok is bírálják

 A Magyar Természetgyógyászok Szövetségének elnöke, dr. Taraczközi István orvos-természetgyógyász már májusban nyíltan bírálta Vargha Zoltán tevékenységét, mivel véleménye szerint amit Vargha csinál, az nem más, mint hagyományos talpreflexológia, és erős túlzás, hogy ezzel rákot is lehet gyógyítani. Taraczközi szerint fontos etikai kérdés, hogy ha a természetgyógyászok valamilyen betegségen nem tudnak segíteni, akkor ezt közöljék is a hozzájuk fordulókkal.

Ez év július 18-án pedig a Gazdasági Versenyhivatal már versenyhivatali eljárást indított a Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézet Kft.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Vargha Zoltán a portál többszöri megkeresésére sem kívánt nyilatkozni az ügyben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.