Szórakozás

Ez az utolsó felvétel Bajor Imréről

Az 57 évesen elhunyt színészről februárban készült az utolsó felvétel, amelyen már a reményvesztettség tükröződött a szeméből.

Korábban a témában:

Bajor Imre betegsége az év elején kezdődött. Már csak bottal tudott járni, amikor a vizsgálatok során kiderült a lesújtó diagnózis: agydaganata van. A család és a barátok minden lehetséges kezelési móddal próbálkoztak, de a művész szervezete végül augusztus 6-án feladta a harcot.

A küzdelmes hónapokban a legtöbb idejét fülei otthonában töltötte, ahol nagyban folyt házának felújítása, melyet nagyon szeretett volna megélni. Márciusban még elvállalt néhány előadást a Karinthy Színházban, ott adott interjút a BEST-nek.

“Hipochonder vagyok, de talán életemben először nem beképzelek magamnak egy súlyos betegséget, hanem tudom, valóban nagy a baj, súlyos beteg vagyok. Nincsenek arra szavak, hogy mit érzek, amikor megneszelek egy-egy fizikai tünetet. Ha lehetne szobra a félelemnek, azt biztosan rólam mintáznák, mert nálam gyávább embert még soha életemben nem láttam. Egyetlen félelmem azonban mindegyik fölé magasodik: rettegek az elmúlástól. Különösen azóta, amióta drága jó szüleimet elvesztettem” – mondta fájdalmas elkeseredéssel a hangjában.

Az utolsó beszélgetés a BEST magazin legfrissebb számában olvasható.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.