Szórakozás

Puzsér: Mindenkire ráfogják, hogy szupersztár

A kritikus ismét nekiment a kereskedelmi tévéknek, ezúttal a tehetségkutatókat vette célba.

Puzsér Róbert, akit annak idején a Csillag Születik ítészeként ismert meg jobban a nagyközönség, most a tehetségkutató műsorok kereskedelmi csatornákon való létjogosultságát boncolgatja Facebook posztjában.

“Két okból nem szeretem a kereskedelmi tévés tehetségkutatókat. Az egyik az, hogy nem produkciókat, hanem emberi drámákat adnak el a nézőknek, így aztán rendszerint azok jutnak legmesszebb az úgynevezett versenyben, akiknek a legmeghatóbb sztorijuk van. A másik az, hogy valamennyi műsorban legalább egyszer minden jelenlévőnek úgy kell tennie, mintha éppen valami csoda történt volna a színpadon, pedig az aktuális karaoke-előadó csupán hamis hangok nélkül énekelt el egy olyan dalt, aminek az eredetije természetesen tízszer jobban szól. Mégis mindenkire azonnal ráfogják, hogy szupersztár, akiben meglátják pár évnyi diszkó-hakni lehetőségét. A menetrend szerint bekövetkező pofáraesés már nem az ő gondjuk…” – írja bejegyzésében Puzsér, aki éppen egy vadiúj tehetségkutató zsűrijeként lesz látható; igaz, televízió helyett ezúttal az interneten pontozhat.

Fotó: Neményi Márton

Ezt olvasta már? Balul sült el VV Zsófi és Aurelio közös vakációja. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik