Szórakozás

Curtis összeverte barátnőjét

Majka zenésztársának volt kedvese állítja: Curtis ököllel ütötte a fejét.

Széki Attila, művésznevén Curtis menyasszonyának barátnője sokkoló fényképet küldött a Blikknek a szeme alatt jókora monoklit viselő lányról. A neve elhallgatását kérő ismerős szerint Bettinát zenész barátja hagyta helyben, ezt ő is megerősítette.

“Sajnos ez valóban megtörtént. Attila ököllel ütötte a fejemet. Tudtam, hogy többször is megcsalt, ami nagyon fájt nekem, de annyira szerettem, hogy elnéztem neki ezeket a félrelépéseket. Ám a múlt hét végi koncertje után összevesztünk, s ekkor előtörtek belőlem a sérelmek, mire ő megütött. Nem ez volt az első eset, ugyanis korábban kétszer is kaptam tőle pofont. (…) Mivel fűvel-fával megcsalt, volt egy gyanúm, hogy megfertőzött valamivel. Elmentem a nőgyógyászatra, ahol beigazolódott a sejtésem. Többféle nemi úton terjedő betegséget, például a HPV vírust is elkaptam. Borzalmasan fájnak a történtek, hiszen nemrég még a családalapítást terveztük. Azért beszélek, hogy más lányoknak is felnyissam a szemét, milyen veszélyes idegen pasikkal ágyba bújni, hiszen nem tudhatják, milyen betegséget hordoznak” – mondta a Blikknek a volt barátnő.

A nemrég még a fesztiválos szexről nyilatkozó Curtis a lapnak nem nyilatkozott de az interneten elismerte a nőverést. Ezt posztolta: “Ember vagyok, hibáztam! Vállalom és sajnálom! De azt is tudjuk, ok és okozat (…). Én is elítélem amit tettem! Sosem gondoltam, hogy valaha is ilyet teszek.”

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik