Szórakozás

Fürdőben gyógyítja a szívét Majka

A rapper ezúttal nem családjával, hanem zenésztársával, Curtisszel utazott nyaralni, ráadásul az úti cél megválasztásánál a szívbetegsége is szempont volt.

Két fellépés között szakított időt pihenésre Majka, aki nemcsak lazított, hanem szívbetegségét is kúrálta kicsit. A rapper nyárra ütemezett 110 fellépése alatt havonta egyszer szigorúan pihenésre inti magát, mert tudja, ha túlhajszolja magát, abból komolyabb baj történhet. Erre szólította fel orvosa is. Ezért a hajnalig tartó fesztiválozás után is képes volt utazni, csakhogy egy teljes napot regenerálódjon mielőtt újra színpadra lép.

„Mindenkit arra buzdítok, hogy olykor tegye le egy kicsit a munkát és pihenjen, mert az életet csak úgy érdemes élni, ha élvezzük” – mondta el a világbékéért aggódó Majka.

„Bár a feleségem és a kisfiam hiányzik, magamra is figyelnem kell, ezért úgy döntöttem, az egészségem ér annyit, hogy egy kicsit leálljak. Egy fesztiválfellépés után mindössze 60 kilométert kellett utazni Mezőkövesdre, ahol tudtam, hogy a fürdő kifejezetten jót tesz a vérnyomásomnak és a szívemnek, ezért még hajnal négykor becsekkoltunk a helyi hotelbe, hogy az egész másnapot pihenéssel tölthessük. Ki sem jöttem a vízből, de még így is maradt hiányérzetem, ezért megfogadtam, hogy Hajnival és Mariánnal visszajövünk” – mesélte a rapper, aki augusztusban tervez vakációt a családjával.


Fotó: positivecommunications.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik