Szórakozás

Bajor Imre egy tábortűz volt, akit jó volt körbeülni

Vérprofi szakember, közvetlen, segítőkész, gombfocirajongó, igazi tábortűz volt. Barátai és kollégái mesélnek a tegnap hosszas betegség után elhunyt a színészről.

A tegnap hosszú betegség után, 57. évében elhunyt Bajor Imre már ifjúkora óta igazi komédiás volt, nem is lehetett más. Egy interjúban azt mondta, hogy ezt szánta neki a sors, és nem teheti meg, hogy ne azzal foglalkozzon, amihez tehetséget kapott. Barátai, rajongói, kollégái is így gondolják.

Ónodi György, a Heti hetes főszerkesztője évtizedek óta ismerte Bajort, még kezdő színész korában a Fészek klubban barátkoztak össze. A műsorban 1999 óta dolgoznak együtt, mellette baráti kapcsolatot ápoltak.

“Már kezdőként is nagy bohém volt, rettenetesen éhezte a humort és a közönséget. Színészecskeként is teljesen átadta magát a szakmának, kiélvezte a színészélet minden mozzanatát, nem tudott meglenni a légkör nélkül. Esténként a Fészekben mindenkit szórakoztatott, és azóta is a társaság középpontjában volt. A mai napig mindig tábortűz volt, akit jó volt körbeülni. Néha csak pislákolt, néha fellobbant, de mindig jó volt ott lenni körülötte. A munkában pedig vérprofi szakember volt! Egyetlen szóra értette, hogy mit szeretnénk tőle, öröm volt vele dolgozni. Sok nehéz emberrel volt már dolgom életemben, de ő nem tartozott közéjük.”

Csonka András a 80-as években találkozott először Bajorral, aki akkor édesapjával játszott együtt. Később a Família Kft-ben partnere is lett, és Imre utolsó színpadi szerepében – a Karinthy Színház Én, Te, Őt! című bohózatában – is együtt játszottak.

“Mindenkit megnevettetett, emlékszem, a cigarettaszünetben humorával tartotta kézben a társaságot. Bármiből képes volt viccet faragni, ugyanakkor nagyon érzékeny ember volt. Fontos volt neki, hogy szeressék, személyiségének fontos része volt a dicséretre éhség, a taps szeretete. Művészember volt, és alázattal állt a feladataihoz. Színpadra lépés előtt mindig nagyon izgult és szorongott. Mindig brillírozott, még akkor is, amikor az utolsó néhány előadáson már szinte jártányi ereje sem volt.”

Heilig Gábor több mint 25 évvel ezelőtt ismerkedett meg Bajorral a Rádiókabaréban, ahol azonnal kölcsönös rokonszenv alakult ki köztük. Hosszú barátságuk végig töretlen maradt, a közös munka mellett pedig rengeteg élményt gyűjtöttek.

“Emlékszem, amikor gombfoci-vb volt Magyarországon, Imi kitalálta, hogy vesz egy asztalt, és mi is játszunk majd rajta. A hivatalos meccsek után azonban mindig volt egy bankett, ahol elég jól éreztük magunkat, ezért hiába terveztük olyan sokszor, valahogy sohasem jutottunk el addig, hogy mi is kipróbáljuk magunkat. Helyette jókat dumáltunk, ettünk-ittunk. Jó barát volt.”

Kern András és Bajor Imre igazi humorbarátok voltak. A színész a Fókusznak elmondta, hogy évtizedeken át nevettek együtt és egymáson.

“Arra emlékszem, hogy mindig egy Balettcipő nevű helyen ültünk, ami a színésztársadalomnak egy kedvelt helye volt. Ott ismertem meg, a Verebes mutatta be. Én nem vagyok egy nagy nevetgélős, életemben sosem voltam, de bizonyos embereken nagyon tudtam röhögni, és ő közéjük tartozott. Szédületes humorú fiú volt. Senkivel sem tudtam olyan jól röhögi mint vele, rajta, együtt. (…) Annak ellenére, hogy ő nem végzett Színművészeti Főiskolát, nagyon beilleszkedett a képzett színészek közé. Édes, jószívű, helyes, szeretnivaló srác volt.”

Csak Bajorról szól az első Heti hetes

A Heti hetes következő évadának szeptemberi első adását teljes egészében Bajor Imrének szentelik. A főszerkesztő a Hír24-nek elárulta: összesen egyetlen hírt olvasnak majd fel, Imre halálhírét. Az elmúlt 15 év legemlékezetesebb jeleneteit válogatják majd össze, és erre az egy műsorra még Hernádi Judit is visszaül a székébe, pedig már egy ideje otthagyta a heteket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik