Szórakozás

Ördög Nóra harmadik babát is szeretne

Hamarosan megszületik Nóri második babája. Nagy port kavart munkahelyváltását követően, néhány napja teljesen visszavonult a nyilvánosság elől, hogy az elkövetkezendő hónapokban minden idejét a családjával töltse.

Ördög Nóra éppen olyan izgatottan várja kisfia – a tegnapi napra kiírt- érkezését, mint annak idején a kislányáét. Legnagyobb örömére ez a terhesség is hasonlóan nyugodt és problémamentes volt, mint amilyet Micivel átélt. Akkor is vezetett kismamakönyvet, és kiderült, hogy a mostani várandósság hónapjai is hasonlóan teltek: ugyanolyan ütemben és annyit hízott, mint amikor Micivel volt várandós, de a hasonlóság abban is megmutatkozik, hogy csakúgy, mint korábban, ezúttal is leginkább a jégkrémet kívánta.

Fotó: TV2

Természetesen megint apás szülésre vállalkoztak, ezen Nóri és a férje közt sohasem volt vita. Az egyedüli különbség az, hogy első terhessége idején jóval nagyobb tudatossággal készülhetett Mici érkezésére, hisz akkoriban csak rá kellett koncentrálnia, egyéves, egyelőre most is ő köti le a figyelme jelentős részét. Így leginkább csak olyankor foglalkozhatott Mici kisöccsének érkezésével, akkor koncentrálhatott második terhességére, ha Mici aludni ment.

Nóra azonban már most gondolkodik a harmadik babán. Hogy mikorra tervezik a következő kicsi érkezését, arról a BEST magazin legfrissebb számában olvashat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik