Szórakozás

Istenest, Sebestyént és Lilut is átcsábítaná a TV2

Az Ördög Nóra csatornaváltása körüli indulatok még ma sem csitulnak. Kiderült, hogy a TV2 a többi nagy RTL-es műsorvezetőt is megkörnyékezte.

Korábban a témában:

Sebestyén Balázs tegnap reggeli rádióműsorában beszélt egykori kolléganőjével döntésének okairól. A hamarosan dzsungelbe induló műsorvezető nem titkolta, hogy nem ért egyet azzal a móddal, ahogy Nóra szakított munkaadójával, a Bors megkérdezésére pedig elárulta, hogy a TV2 neki is tett már ajánlatot, de ő határozottan elutasította azt.

A csatorna listáján azonban nem Balázs volt az egyetlen jelölt, Istenes Bencét és Lilut is szerették volna megszerezni. Kolosi Péter elmondta, tudott ezekről a megkeresésekről, hiszen az említett munkatársak jelezték neki, ám furcsának tartja, hogy a TV2 mostanában nem tud előállni saját ötletekkel és új embereket is ilyen módon próbálnak megszerezni.

“Volt, aki fel is hívott egy ilyen megkeresés után, és elmondta: az RTL Klub jelenlegi nehéz helyzetében úgy érzi, erkölcsi kötelessége velünk maradni. A TV2 az utóbbi időben semmi mást nem csinál, mint a mi ötleteinket valósítja meg, és a mi műsorvezetőinket használja. Korábban a Sztárban sztár versenytárgyalását is elbukták, mégis elindították a műsort, majd most ősszel,a Való Világ sikerét látva újra elindítják a Big Brothert” – mondta a programigazgató a Borsnak.

A fent említetteket a TV2 hír- és programigazgatója, György Bence sem hagyta szó nélkül, aki azt állítja, hogy az RTL-től többen is önként jelezték, hogy szívesen átpártolnának.

“Meglepődnének az RTL Klubnál dolgozó kollégák, ha tudnák, kik és milyen formában jelezték, hogy szívesen csatlakoznának hozzánk. Mint ahogy én is tudok arról, hogy folyamatosan kapnak állásajánlatokat a kollégáim, illetve a műsorainkban szereplő hírességek, hogy váltsanak. Nem célunk az RTL Klubtól műsorvezetőt csábítani, most sem érdekes egyáltalán, hogy Nóra épp az RTL Klubtól jött, minket az érdekel, hogy nálunk fog dolgozni.”

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.