Szórakozás

Vágó István hamarosan nagypapa lesz

A kvízmester fia, Vágó Péter megnősült és rövid időn belül unokával szeretné megörvendeztetni szüleit.

Vágó Péter és ügyvéd kedvese, Emese két év ismeretség után keltek egybe. Az esküvő meghitt volt és családias hangulatú. A szertartást a budai Barabás villában tartották – akárcsak Klapka György ötödik lagziját -, majd a Halászbástyában ünnepeltek egy estebéddel.

“2012 augusztusában ismerkedtünk meg Emesével. Olyan természetesen alakult köztünk minden a feleségemmel, hogy 1 év együtt töltött idő után úgy döntöttem, megkérem a kezét” – mesélte Péter a Blikknek.

“Óriási meglepetés volt, mert ugyan nagyon boldogok voltunk, de nem számítottam leánykérésre. Az esküvőt már akkor elkezdtük szervezni, mindketten szűk családi körben szerettünk volna ünnepelni. Ezért nem is volt hagyományos lagzi, a szertartás után egy késő délutáni ebéddel ünnepeltünk. Csodálatos, meghitt esemény volt! Szerencsés vagyok, mert Peti szülei már az első pillanattól fogva családtagként kezeltek. Nem kérhetnék jobb anyóst és apóst, és azt hiszem, Peti sem panaszkodhat!” – vette át a szót Emese, aki azt is elárulta, hogy számára nagyon fontos, hogy párja is annyira családcentrikus, mint ő.

“33 évesek vagyunk, minden adott a családalapításhoz. Gyakran van napirenden közöttünk ez a téma, a közeljövőben szeretnénk majd gyermeket” – valotta be az ifjabb Vágó, akinek szülei már nagyon várják, hogy nagyszülők lehessenek.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik