Szórakozás

Oravecz Nóra elhagyja az országot

De nem örökre. A blogger három hónapra utazik Amerikába egy ösztöndíj segítségével.

Régi vágya teljesül Oravecz Nórának azzal, hogy egy ösztöndíj segítségével durván egy hét múlva San Francisco-ba utazik. Kilencven napot tölt majd az Egyesült Államokban, ezidő alatt több nagyvárost és érdekes céget is meglátogat majd.

“A Prezi és a Ustream kinti székházába is benézek majd egy magyar cég jóvoltából, akik a startup kultúrát szeretnék népszerűsíteni nálunk. A három hónap alatt végig blogolni fogok arról, hogy milyen az amerikai starup élet, és egyébként hogyan élnek az emberek” – mondta a Hír24-nek Oravecz Nóra.

Fotó: Facebook

Most pedig rossz hír jön azoknak, akik azt gondolják, hogy a blogger erre az időre feladja sokak szerint idegesítő hazai lélekblogjának gondozását. Nóra ugyanis azt ígéri, hogy még többet fog írni kintről, így termelődnek majd az újabb idézetek.

“Sokkal többet fogok blogolni mint eddig, heti három bejegyzésem lesz. Nagyon nagy célom volt az, hogy az Összekötve folytatásának megjelenése után menjek el. Ez szerencsére sikerült is, szerintem nem hátrány, hogy pont a bemutató után pár nappal hagyom el az országot” – tette hozzá a blogger.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik