Szórakozás

Kiszel Tündéről írt szakdolgozatot udvarlója

kiszel-tünde (kiszel tünde, )
kiszel-tünde (kiszel tünde, )

A médiaszemélyiség rengeteg rajongóval büszkélkedhet, egyikük azonban egyre közelebb kerül hozzá…

Kiszel Tündét addig ostromolta 21 éves udvarlója, amíg be nem adta a derekát és meg nem ígérte neki, hogy találkoznak. Tünde meghódítása azonban nem ment könnyen.

“Szabolcs rengetegszer írt, hogy szeretne találkozni velem, mert rólam szól a szakdolgozata, ami a Kiszel Tünde társadalmi tőkéje címet viseli. Jó ideig nem tudtam vele találkozni, mert elfoglalt voltam, de aztán egyszer csak megjelent a fehérnemű-bemutatómon, és nagyon kedvesen bemutatkozott. Nagyon jót beszélgettünk, és kiderült, hogy a 21. században is vannak még lovagok: ő ugyanis például kezet csókol és felsegíti a kabátomat. Amikor a dolgozatával elkészült – amire egyébként ötöst kapott -, megint kérlelt, hogy találkozzunk, és én erre igent is mondtam, úgyhogy azóta már többször találkoztunk” – mesélt új kapcsolatáról a Hír24-nek Kiszel Tünde.

Fotó: Facebook

Tünde azt is elárulta, hogy bár Szabolcs találkozott már Donatellával, egyelőre nem szeretne semmit sem elkiabálni, még nem tudják, mivé alakul ez a kapcsolat. Tünde azonban állítja, nem a korkülönbségen múlik egy kapcsolat sikeressége.

“Volt már jóval idősebb udvarlóm, és persze fiatalabb is. Nem hiszem, hogy a kor számítana, bár sajnos Magyarországon még erősen megvannak a konvenciók ebben a témában. Külföldön ez egyáltalán nem számít nagy dolognak, Madonnának is jóval fiatalabb szerelmei vannak, mégsem ítélik el. Eddig szerencsére nem találkoztam gonoszkodó megjegyzésekkel, bárhol jelenünk is meg együtt, mindenhol nagyon pozitívan és kedvesen állnak hozzánk” – tette hozzá a nemrégiben újabb naptárral debütáló Kiszel Tünde.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik