Szórakozás

Kiszel Tünde: Addig lesz naptáram, amíg a rajongók kérik!

Megmutatjuk, milyen képek készültek Tündéről a legújabb naptárához.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Kiszel Tünde javában készíti 2014-es naptárát, ami immár a 13. lesz a sorban. Most pedig már el is készült a sorozat, ami mától kapható. Ennek tiszteletére készítettünk egy galériát, így a Hír24 olvasói az elsők között láthatják Tünde legújabb naptárfotóit.

És hogy meddig lesz még naptárdíva Kiszel Tünde?

“A tízedik naptáram után azt mondtam, ennyi elég volt, de amikor bejelentettem, hogy nem készítek többet, lett egy kisebbfajta felzúdulás a rajongók körében. Ezek után ki is adtam egy válogatásképekből álló naptárt, majd jött a 3D-s, és végül most a legújabb. Úgy gondolom, amíg a rajongók szeretik és akarják, addig lesz naptáram” – árulta el a Hír24-nek Tünde, aki azt is hozzátette, a rajongók a mostani fotózáson is oda-odamentek autogramot kérni, lévén szabadtéri felvételekről van szó. – “Egy hajón fotóztunk, de készültek képek a rakparton is, ahol sok rajongó jött oda hozzám autogramot kérni. Amikor pedig a hajón fotóztunk, a mellettünk elhaladó járművekről integettek át nekem.”

Íme egy kis ízelítő a legújabb naptárból…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik