jet li (jet li)
Szórakozás

Pajzsmirigy-túlműködésben szenved Jet Li

Az 50 éves kínai harcművész egy kínai tehetségkutató tv-show keddi felvétele közben, a zsűri tagjaként fedte fel már 2010-ben diagnosztizált betegségét, amely bevallottan nehezíti időnként a feladatai elvégzését.

Li elmondta, hogy eddig gyógyszerekkel sikerült kordában tartani az egyebek közt anyagcserezavarokban és szapora szívverésben jelentkező betegséget, de az a közelmúltban újult erővel támadott.

Gondot jelent, hogy a pajzsmirigy-túlműködés kezelésére felírt gyógyszerek szedése mellett nem ajánlatos a túl sok testedzés.

Elismerte, időnként elbizonytalanodik, hogy el bírja-e végezni a munkáját, de nem adja fel. “Vannak fájdalmaim, de nem szenvedek. Boldog vagyok” – mondta a színész, akinek a hormontúltermelődés miatt váltakozik a súlya, s aki a tévéfelvétel közben is a szokásosnál teltebbnek látszott.

Jet Li már fiatalon küzdősportbajnok lett, kungfutudását az 1980-as években kezdte hasznosítani filmekben. A színész legutóbb a The Expendables 2 – A feláldozhatók 2 című akciófilmben játszott, de szerepet vállalt a tervezett folytatásban is.

A pajzsmirigy-túlműködés általában kezelhető gyógyszerekkel.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.