Tizennyolc éves hagyomány szakad meg idén Szandiéknál: december 23-án fát díszítettek a gyerekekkel, másnap reggel jött a Jézuska, délután az énekesnő édes- anyjával, este pedig eddig Csaba mamájánál ünnepeltek.
“Nagyon furcsa lesz, hogy most először ötösben üljük körül az asztalt szentestén, de igyekszem mindent pontosan úgy csinálni, mint ahogy Kati mamáéknál volt” – mesélte a BEST magazinnak Szandi. – “Érkezés után először is ittunk egy pohár barna sört, ez a szokás onnan ered, hogy amikor megszülettek a gyerekeink, Csabi édesapja, Emil papa mindig mondta: barna sört igyál, kislányom, mert akkor sokáig tudsz szoptatni. A gyerekek megnőttek, néhány éve sajnos Emil papa is elment, de a barna sör megmaradt.”
A BEST magazin legfrissebb számából az is kiderül, hogyan zajlik idén az ünnep a nagymama nélkül, de arról is mesél Szandi, hogy hogyan képzeli el az ünnepeket akkor, amikor a gyerekek már felnőnek.
Fotó: TV2