Szórakozás

Eljárás indult a „francia Spielberg” ellen

A párizsi ügyészség Luc Besson filmrendező, producer szuperstúdiója finanszírozási körülményeit vizsgálja ki. A vizsgálóbírók szerint felmerült a gyanú, hogy az államtól vásárolt területen épült komplexum létrehozásakor közpénzeket sikkaszottak el - írta a Le Parisien.

A fővárosi napilap a számvevőszék egy novemberi bizalmas feljegyzésére hivatkozott, amely alapján a bűnügyi rendőrség korrupció elleni és adó- és pénzügyi csalásokat vizsgáló részlege hétfőn indította el a vizsgálatot. Luc Besson a francia hírügynökségnek azt mondta, hogy tudomásul vette a bejelentést, s úgy érzi, a vizsgálat jó alkalom lesz bebizonyítani: semmilyen bűncselekmény nem köthető a nevéhez.

A Le Parisien által közölt dokumentumban a számvevőszék azt kifogásolta, hogy – az illetékes állami szervek véleménye ellenére – a Cité du cinéma (Mozi városa) nevű stúdiót a Bessonnal köztudottan baráti viszonyt ápoló Nicolas Sarkozy előző államfő és közvetlen kollegái közbenjárására közpénzből finanszírozták oly módon, hogy annak haszonélvezője kizárólag egy magáncég, Luc Besson EuropaCorp nevű vállalata.

A számvevőszék jelentésében az áll, hogy 2009 és 2012 között az elnöki hivatal többször is nyomást gyakorolt a kezdetektől kockázatosnak számító projekt közpénzekből történő támogatására.

Videó: Luc Besson egyik legnépszerűbb filmje nálunk az Ötödik elem volt

12 év munkája van a stúdióban

A Cité du cinéma (Mozi városa) nevű stúdiót a Párizstól északra található Saint-Denis városka egykori hőerőművének állami tulajdonú területén alakították ki. Itt forgatta Luc Besson a Léon, a profi és a Nikita című filmjeinek egyes jeleneit. A filmrendező 12 évig dolgozott a hollywoodi szuperprodukciók gyártására alkalmas komplexum előkészítésén.
A kormányváltást követően azonban Aurélie Filippetti szocialista kulturális miniszter látványosan távol maradt a stúdió 2012 szeptemberi avatásáról.

Az EuropaCorp közölte: “a vizsgálat be fogja bizonyítani, hogy a vezetőkhöz és a részvényesekhez hasonlóan a vállalat sem kapott semmilyen elsikkasztott közpénzt”. “A Mozi városa közérdekű projekt, nemcsak megyei, hanem országos szinten is” – hangsúlyozta a cég. Egyben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy “ez a csodálatos intézmény a politikai leszámolások túsza lett”. Arra is emlékeztetett, hogy az EuropaCorp semmilyen állami pénzügyi támogatást nem kapott a projekt megvalósításához.

Videó: Persze a Taxiról sem feledkeztünk meg

Nem kért közvetlen állami támogatást

A Szajna partján található, 1933-ban épült szecessziós jellegű, több mint 63 ezer négyzetméter alapterületű komplexumban 10 ezer négyzetméteren kilenc, a legmodernebb technikával felszerelt forgatási helyszínt, valamint 11 ezer négyzetméteren díszlet- és jelmezkészítő műhelyeket, raktárakat, vágószobákat és technikai laboratóriumot alakítottak ki. 23 ezer négyzetméteren filmstúdiók számára bérelhető irodák is épültek kiszolgáló helyiségekkel, étteremmel és parkolóval, miközben az épület kívülről megőrizte múlt századi ipari jellegét. A Mozi városában Luc Besson filmes iskolát is nyitott, ahol két éven át ingyen tanulhat hatvan diák forgatókönyvírást és filmrendezést.

A 180 millió eurós beruházáshoz – amelyből 150 millióba került a terület – “a francia Spielberg” nem kért közvetlen állami támogatást: 50 százalékában az EuropaCorp, 25 százalékban Luc Besson és Tarak Ben Ammar tunéziai üzletember, 25 százalékban pedig az Euro Média Group nevű csoport finanszírozta azt. Az EuropaCorp szerint a terület megvásárlása egy állami bank, a Caisse des dépots és egy magán kézben lévő építkezési vállalat, a Vinci csoport partnerségével valósulhatott meg, a megye pénzügyi támogatása nélkül. Az ingatlan jelenlegi tulajdonosa a Nef-Lumiere nevű vállalkozás, amelyben a Vinci 25, a Caisse des dépots pedig 75 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik