Szórakozás

Feljelentették az Éjjel-Nappal Budapest Szandiját

Szandi szerint egyáltalán nem úgy történtek a dolgok, ahogyan azt a megharapott nő állítja.

Bár Szandi korábban a Hír24-nek úgy nyilatkozott, nem az ő kutyája harapta meg volt edzőjét, most mégis azt mesélte a Fókuszban, hogy az ő kedvence okozta a sérülést, ám közel sem úgy, ahogy azt a sértett – aki egyébként a volt edzője – állítja.

“Ott volt egy kutya a gazdájával, ő is egy nagytestű kutya, és elkezdtek játszani egymással. Összetekeredett a pórázuk, és ezért levették őket a pórázról. Ekkor megjelent Katalin a kiskutyájával” – mondta a Fókuszban Szandi, akinek a kutyáját akkor épp az édesanyja sétáltatta.

Az áldozat korábban így mesélt az esetről a Hír24-nek:

“A környéken többen tartottak már a kutyától, Szandi anyukáját is elrántotta már, olyan erős. Én épp a nyolckilós kutyámat sétáltattam, amikor nekirontott Szandika kutyája. Közbeavatkoztam, de a kutya ekkor nekem rontott és elkapta a karomat. Ha nincs ott egy férfi, aki megragadta a kutya nyakörvét, nem is tudom, mi történt volna, mert Szandika édesanyja teljesen leblokkolt” – mesélte Katalin, aki szerint Szandi a kutya oltási könyvét sem akarta átadni, amit a sorozat szereplője szintén cáfolt.

Katalin most mindenesetre feljelentette Szandit és kártérítést követel tőle, amiért nem tud dolgozni.

“Azt mondta, hogy ő nem emlékszik semmire, őt megműtötték, és hogy próbaidőn van egy munkahelyen. Velem el fogja számoltatni a bérét, a kutyámat karanténba fogja záratni, és jogi útra viszi az egészet, hogy én kártérítést fizessek neki” – tette hozzá Szandi.

Önnek összeállt a sztori?

Hát, ha még nem teljesen (nem csodálnánk), íme egy képes magyarázó segédeszköz:

Van egy cseppet agresszív eb:

Úgy érezte, elbántak vele:

Ezért levetette addig civilizált viselkedését:

És már nem az ember legjobb barátja:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik