Szórakozás

Éjjel-Nappal Budapest Szandi kiborult, mert kidobták a sorozatból

A sorozat szőkeségét váratlanul érte, hogy nem számolnak vele tovább.

Szandika október végén forgatott utoljára az Éjjel-Nappal Budapest sorozatában, a továbbiakban ugyanis állítólag nem számolnak már vele. A szókimondásáról elhíresült lányt váratlanul érte a hír, és ismerőse szerint kiborult, amikor megtudta, hogy véget ért a sorozatbeli pályafutása.

“Szandi október végén forgatott utoljára, és nagyon sajnálja, hogy a jövőben nem szerepelhet már. Amikor megtudta, hogy nem terveznek vele tovább, teljesen kiborult, ugyanis nemcsak szép fizetéstől esett el, hanem a szeretett légkört és kollégáit is el kellett hagynia” – mondta a Blikknek egy informátor, aki azt is elmondta, hogy Szandika nem repes a boldogságtól, amiért újra munkát kell keresnie. – “Attól is tart, hogy az ismertsége miatt majd nehezebben boldogul a hétköznapi életben, és esetleg előítéletekkel állnak majd hozzá. Úgy gondolja, hogy nem lesz egyszerű helyzetben, hiszen ha besétál egy állásinterjúra, sokan a nagyszájú, s a már-már túlságosan is határozott karakterével fogják azonosítani. Lassan, de azért elfogadta, hogy így alakult, ezért megpróbál előrenézni.”

Szandikát ugyan kíírták a sorozatból, ám az RTL Klubhoz továbbra is szerződés köti, emiatt nem is nyilatkozott a lapnak, az Éjjel-Nappal Budapest sajtósa pedig nem akart reagálni a Blikk hírére. Szandikának azonban nem a mostani az első olyan alkalom, amikor szinte újra kell kezdenie az életét. Korábban már beszámoltunk arról, hogy exével három évvel ezelőtt tettlegességig fajult a vitájuk, a férfi pedig olyan erővel ütötte meg a lányt, hogy beszakadt a dobhártyája, és a kórházban szilikont ültettek a bal fülébe.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik