Szórakozás

Ez volt Paul Walker utolsó interjúja

paul walker (paul walker)
paul walker (paul walker)

Az amerikai színész a múlt hétvégén vesztette életét egy közúti balesetben. Nem sokkal halála előtt, új filmjének bemutatóján adta utolsó nyilatkozatát. A színész a lányához fűződő kapcsolatáról és jövőbeni terveiről beszélt a riporternek.

Paul Walker és barátja, az autóversenyző Roger Rodas szombaton egy Santa Clarita-i üzleti park területén halt meg, Hollywoodtól mintegy 50 kilométernyire északra. Az utat, amelyen a baleset bekövetkezett, gyakran használják utcai versenyekre. Felmerült az is, hogy műszaki hiba okozhatta a balesetet és az is, hogy utcai versenyzés. Utóbbit a rendőrség végül kizárta.

A két, felismerhetetlenségig összeégett holttest személyazonosságát hivatalosan még nem tudták megállapítani. A halottkém kedden – egyebek mellett a fogászati kezelési naplóra támaszkodva – igyekszik majd minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy ki ült a volánnál és ki az utasülésen.

A balesetről kedden egy újabb videó is napvilágot látott, amelyen a Porsche becsapódása látható. A felvétel alapján hatalmas erők léphettek fel a brutális ütközésénél.

Paul Walker apja is megszólalt

A férfi megtörten nyilatkozott a CBS Los Angelesnek, láthatóan nehezen találta a szavakat a tragédia után. „Nagyszerű színész volt, mindig is büszke voltam rá. Amikor találkoztunk, mindig elmondtam neki, hogy mennyire szeretem és ő is biztosan ugyanezt mondaná nekem” – idézte fel emlékeit az apa.

Idősebbik Paul Walker arról is beszélt, hogy ő úgy tudja, fiának csak egyetlen félelme volt az életben, méghozzá az, hogy a munkája miatt nem tud elég időt tölteni a családjával, a szeretteivel. „Többször mondta nekem, hogy szünetet akar tartani, kevés az az idő, amit a kislányával tud tölteni. Aztán hirtelen kapott három filmszerepet és azzal fordult hozzám, hogy nem tudja, mitévő legyen” – mesélte az apa.

Egy korábbi szomszéddal is sikerült beszélnie a CBS riporterének, ő elmondta, hogy amikor Walker kicsi volt, a lánya vigyázott a későbbi sztárra, ő pedig már a kezdet kezdetétől nyomon követte Walker karrierjét. „Az anyja vitte el először egy pelenka reklámra kiskorában, akkor kezdődött minden” – emlékezett vissza az idős szomszéd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik