Szórakozás

Brutális videó Paul Walker balesetéről

Előkerült egy felvétel, amelyen a Porsche becsapódásának pillanata látszik. Még mindig több a kérdés, mint a válasz a Halálos Iramban-filmek sztárjának halálával kapcsolatban.

Egy utcai térfigyelő kamera rögzítette, ahogy a 40 éves színész autója villanyoszlopnak csapódott. A felvételen jól látszik, hogy az ütközés következtében kigyullad, majd füstöl a jármű.

Korábban a CNN rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölte, gyorsulási verseny miatt halhatott meg Paul Walker. A nyomozók utánajártak a telefonon kapott “fülesnek”, a vizsgálat azonban bizonyíték híján kizárta ezt az elméletet. Arra sem találtak bizonyítékot, hogy egy másik autó is a helyszínen volt, amikor a 2005-ös Porsche Carrera GT lámpaoszlopnak csapódott és kigyulladt.

A Porschét sajtóértesülések szerint Walker egy barátja és autóversenyző társa, Roger Rodas vezette, ám ezt hivatalos források nem erősítették meg.

Nehezen kormányozható volt

Egyelőre annyi biztos, hogy a Porsche túllépte az úton megengedett sebességet. Az autó által eltalált lámpaoszlopon egy 45 mérföld/órás (72 km/h) sebességkorlátot jelző tábla volt. A balesetet szenvedett, 10 hengeres, 610 lóerős gépkocsit az Autoweek magazin szerint még a hivatásos gépkocsivezetők is nehezen vezethető típusnak tartották.

Walker és Rodas szombaton egy Santa Clarita-i üzleti park területén halt meg, Hollywoodtól mintegy 50 kilométernyire északra. Az utat, amelyen a baleset bekövetkezett, gyakran használják versenyekre. Felmerült az is, hogy műszaki hiba okozhatta a balesetet.

A két, felismerhetetlenségig összeégett holttest személyazonosságát hivatalosan még nem tudták megállapítani. A halottkém kedden – egyebek mellett a fogászati kezelési naplóra támaszkodva – igyekszik majd minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy ki ült a volánnál és ki az utasülésen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik