Szórakozás

4,7 milliárddal szegényebb lett Kedves Ferenc

A modelleket kedvelő Kedves Ferenc 52.helyre került a Népszabadság Top 150 listáján. Az üzletembernek jelenleg állítólag 10 milliárdja van.

Bódi Syvi és Debreczeni Zita exe, Kedves Ferenc még mindig piszkosul gazdag, de az üzletember vagyona az évek alatt nem gyarapszik, inkább csökken. 2010-ben és 2011-ben állítólag még 14,7 milliárd forintja volt, a mostani lista szerint azonban már csak 10 milliárdja maradt. Persze ez sem aprópénz és nem kell aggódnia a hónap végi kiadások miatt.

A StoryOnline korábban utánajárt, hogy lett milliárdos az üzletemberből. Ebből kiderül, hogy Kedves 1993-ban még csak álmodhatott ekkora vagyonról. Területi képviselőként helyezkedett el egy multinál, majd három év múlva egy amerikai állateledel gyártó cég középvezetői állására mondott igent, ahol gyorsan emelkedett a ranglétrán. Kereskedelmi igazgató volt, amikor úgy döntött, öt év tapasztalattal a háta mögött saját állateledel céget alapít. Jól döntött, az első évben rögtön 106 millió forintos forgalmat generált. A piaci sikerek itt nem álltak meg, ezt követően minden évben megtriplázta árbevételét, majd 2005-ben – piaci információk alapján – 4 milliárd forintért továbbadott cégén, hogy egyéb kisebb befektetéseire koncentrálhasson. Azóta pedig üzleti szempontból általában mindig jól döntött, bár a válság őt sem kímélte.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik