Szórakozás

Bódi Margó: Még villanyunk sem volt!

Bodi-Margo(3)(960x640).jpg (Bódi Margó)
Bodi-Margo(3)(960x640).jpg (Bódi Margó)

A roma énekesnő sosem felejti el, honnan jött.

Ma van a Szegénység elleni küzdelem világnapja. Magyarországon sokan érzik, hogy kilátástalan a helyzetük, de Bódi Margó énekesnő szerint mindig van remény és érdemes küzdeni egy jobb életért. A Hír24-nek elmesélte, hogy romatelepen élt és mindössze 9 éves volt, amikor meghalt az édesanyja és 15 amikor az édesapját is elveszítette. Korán összekerült Bódi Gusztival és mint mondja a szegénység és a közös múlt összekovácsolta őket.

“14 éves korom óta dolgozom. Volt kapálás, kukoricaszedés, ládaszegelés. Később három műszakban dolgoztam a szövetgyárban. Gusztival sosem kértünk semmilyen támogatást, mindent kemény munkával teremtettünk elő. Lehet, hogy most egy háromszáz négyzetméteres házban élünk, de korábban a cigánytelep legutolsó házikójában, villany nélkül próbáltunk túlélni. Most sem fontos számunkra a pompa, csak az, hogy a gyerekeink és az unokáink sose tapasztalják meg azt a szegénységet, amiben mi éltünk. Még kenyérre se volt pénzünk, bodakot cigánykenyeret gyúrtunk és azt sütöttük a sparhelton” – magyarázta Bódi Margó, aki szerint sosem szabad elfelejteni a múltat.

“Múlt nélkül nincs jövő, ugyanis mindig az hajt előre. Hosszú, rögös út volt, amit megtettünk, de hiszek abban, hogy másnak is sikerülhet és sosem szabad feladni” – tette hozzá az énekesnő, aki korábban a romagyilkosságokkal kapcsolatban is megosztotta a véleményét.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik