Szórakozás

Bódi Margó: nem kell felakasztani a romagyilkosokat

Az énekesnő szerint jó döntés született a romagyilkosságokkal kapcsolatos perben.

Korábban a témában:

Mint ismert, nemrég első fokon elítélték a romagyilkosságok vádlottjait. Az első-, másod- és harmadrendű vádlottaknak életük végéig a rács mögött kell maradniuk, míg negyedik társuk 13 év börtönt kapott. A támadásokban hatan meghaltak, öten életveszélyes, öten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

Bódi Margó roma énekesnő szerint jó döntés született az ügyben.

“Sokan azt mondták, hogy halált érdemelnének ezek a férfiak és fel kellene őket akasztani. De azt gondolom, úgy hamar véget értek volna a szenvedéseik. Most majd a börtönben lesz idejük elgondolkozni ezekről a szörnyűségekről” – mondta Bódi Guszti felesége, aki nem érti, hogy történhetett hasonló tragédia. Margó azt is kifejtette, hogy az utóbbi időszakban a rasszizmus elképesztő méreteket öltött Magyarországon, amiről részben a politika is tehet.

“A cigányokkal semmi baj nem lenne, ha lenne munka. Pontosan ez lenne a megoldás. A romák felzárkoztatására rengeteg pénzt szánnak, de valahogy nincs változás. Én 14 éves korom óta dolgozom, Szabolcsban idénymunkákat végeztem, takarítottam, majd mikor Gusztival felkerültünk Pestre egy cérnagyárban dolgoztam. Sosem volt velünk semmi baj és sosem volt számunkra büdös a munka” – állítja az énekesnő, akit eddig nem értek támadások a származása miatt.

“Hála istennek nekem ilyesmivel nem kellett szembesülnöm, de az konkrétan megtörtént, hogy egy műsorirodánál Miskolc környékén azt mondták, hogy azért nem hívnak meg minket, mert a polgármester nem akarja, hogy a cigányok jól érezzék magukat és amúgy is sokan jelennének meg a falunapon” – tette hozzá a zenész, aki csak bízni tud abban, hogy a döntéshozók ott segítenek, ahol tényleg szükséges.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.