Szórakozás

Szovjet harci repülőt találtak Seregélyesen

szovjet-repulogep(210x140)(1).jpg (második világháborús, roncs, )
szovjet-repulogep(210x140)(1).jpg (második világháborús, roncs, )

Egy szovjet-orosz Iljusin Il-2-es csatarepülőgép roncsait és feltehetően pilótájának földi maradványait tárták fel a Fejér megyei Seregélyeshez közeli Pálinkaházpusztán.

Magó Károly zászlós, a szolnoki repülőmúzeum munkatársa, a feltárás szakmai vezetője az MTI tudósítójának a helyszínen elmondta: minden roncskutatásnak a legfőbb célja, hogy az elhunytakat visszaadja a családnak. Ez ebben az esetben megtörténhet, mert emberi maradványok kerültek elő.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A hétfőn megkezdett feltáráson több mint kétszáz emberi csont került elő, de csak antropológiai vizsgálat után tudják megállapítani, hogy egy vagy két személy földi maradványaira leltek-e. Alaphelyzetben az IL-2-esnek kétfős (pilóta és lövész) személyzete volt – mondta el a szakember.

A gépmaradványokon találtak olyan motorszámtöredéket, amely alkalmas lehet a repülőgép pontos azonosításra. A csontok bizonyosan a repülőből származnak, mert a zuhanás következtében többszörös törések vannak rajtuk, és koponyaszilánkokat is találtak.

Az emberi maradványok miatt a HM társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya értesítette az orosz felet. Az emberi maradványokat az orvosszakértői vizsgálat után átadják Oroszországnak, ezt követően az elhunytak megkapják a végtisztességet.

A feltárásvezető elmondta: a környéken sok repülő zuhant le, mert heves légi harcok dúltak errefelé 1944 decembere és 1945 márciusa között. A helyiek a helyszínt a gép becsapódása után teljesen felforgatták, a repülőgép nagy részét elvitték. Ennek ellenére akadnak olyan darabok, amelyeket ugyanilyen repülőtípus feltárása során még nem találtak – mondta.

A csatarepülőgép maradványainak kis százaléka került elő, a több száz darab között azonban dugattyúhajtókarok, övcsatok, hevederek, kapcsolók, páncélüvegdarabok is akadnak. Emellett három bombát, negyvennél több gépágyúlőszert és öt kilogramm könnyűfegyver-lövedéket szállítottak el a tűzszerészek a helyszínről.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A legérdekesebb lelet egy térképtartó tasak darabjai, amelyekre a térképpapír rátapadt, s így kivehető rajta cirill betűkkel Martonvásár, Baracska és Adony települések neve. Ezen kívül a személyzet egyik tagjának fogkeféje és fésűje is felszínre került. A megtalált alkatrészek a szolnoki repülőmúzeumba kerülnek.

Az Iljusin IL-2 a szovjet hadsereg legendás csatagépe volt, repülő tanknak hívták. Pilótáikat a legveszélyesebb bevetésekre használták: légi támogatást kellett adniuk a földi haderőknek, vagyis alacsonyan repülve a legnagyobb ellenséges tűzben kellett feladatokat végrehajtaniuk. Ebből a típusból több mint 36 ezret gyártottak és több százat lőttek le Magyarország felett. Múzeumokban mindössze néhány darabot őriznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik