Szórakozás

Nyolc liter borért törte be egy szegedi kisbolt kirakatát

rendorseg(960x640)(14).jpg (rendőrség, helyszínelés, )
rendorseg(960x640)(14).jpg (rendőrség, helyszínelés, )

Már rendőrkézen van a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfi.

A Szegedi Rendőrkapitányságra áprilisában érkezett bejelentés, miszerint a város Tápai utcájában lévő egyik kisbolt üvegét betörték – tájékoztatta a Szeged24-et Jázsai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószovivője.

A szegedi rendőrök a széles körű adatgyűjtés eredményeként májusban elfogták és előállították N. Tamást, aki ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A további nyomozás adatai, valamint a gyanúsítotti kihallgatás alapján fény derült arra, hogy N. Tamás 8 liter fehérborért követte el a bűncselekményt.

A Szegedi Rendőrkapitányság egyenruhásai a kitartó rendőri munka eredményeként július 24-én elfogták P. Norbert szegedi lakost, aki a megalapozott gyanú szerint 4x 2 liter bort adott N. Tamásnak azért, hogy okozzon kárt a kisbolt épületében. Mindkét férfi ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik