Szórakozás

Wellness-szállónak nézi a pszichiátriát VV Éva

Napozik, barátkozik, pihenget, fodrászt, műkörmöst rendel az elvonón a korábbi valóságshow-szereplő.

Mint arról korábban már beszámoltunk, önként vonult elvonóra VV Éva, aki azt mondja ugyan, hogy nem alkoholista, bár nagyon közel került hozzá, hogy az legyen. A valóságshow-szereplőből lett botrányhősnek amúgy sem nagyon lett volna hová mennie, ezért félresikerült görögországi kalandja után úgy döntött, nem is lehetne számára jobb hely egy pszichiátriánál.

Fotó: RTL Klub

Ha pedig már itt van, igyekszik a lehető legjobbat kihozni az ottlétéből: napozik a kertben, barátkozik a sorstársaival, sőt fodrász és műkörmös is jár be hozzá.

“Azt mondta a pszichológusom, még nem vagyok alkoholista, de jó úton haladok afelé, márpedig én szeretnék családot, gyerekeket, normális életet. Mielőtt bejöttem, elég sokat ittam. Majdnem eljutottam odáig, hogy az utcán kell aludnom. Rájöttem, ha nem változtatok, akkor nekem végem lelkileg, mentálisan és fizikailag is. Most magammal kell törődnöm, meg szeretnék gyógyulni, és újrakezdeni az életem” – mondta a Blikknek VV Éva, aki nemrég még Miss Budapestként próbált szerencsét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik