Szórakozás

Bendegúz régi falujában nem gondolták, hogy ekkora a baj

Olvasztó Imre visszajárt a faluba, ahol nevelkedett.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az Indul a bakterház Bendegúza, Olvasztó Imre 46 évesen öngyilkos lett. A nyomdászként dolgozó volt gyerekszínész egy faágra akasztotta fel magát múlt szombaton, miután péntek este felesége közölte vele, válni akar. Olvasztó négy gyermeket hagyott hátra, a legkisebb, Bendegúz csupán három éves. De nem csak őt, előző házasságából született nagyobb gyerekeit is megviselték a történtek. Nagyfia, Roland a közösségi oldalán osztotta meg fájdalmát.

„Bárcsak ne kellene ennyi részvétet fogadni. Bárcsak nem így alakult volna. Bárcsak átölelhetném. Bárcsak beszélhetnék vele. Köszi, hogy ennyien írtatok, bár ne lett volna rá okotok. Szívemben örökké él!” – írta ki közösségi oldalára Roland, de testvére, Nikol oldala is tele van a barátok részvétnyilvánításaival.

Fotó: Youtube

Olvasztó Imre kétségbeesetten vágyott a családra, és már első tönkrement házassága is megviselte. Úgy tűnik, még egyszer már nem bírta volna el ezt a súlyos terhet, és inkább a halált választotta. A mindenki által csak Bendegúzként ismert gyerekszínész ugyanis nyolc hónaposan intézetbe került és egészen hároméves koráig a pomázi intézet lakója volt. Ekkor fogadta őt be egy idős asszony és nevelte őt nagy szeretetben Szentlőrinckátán. A falu honlapján még mindig csak a születési dátuma szerepel a „Hírességeink” menüpontban. Megkerestük a polgármestert, aki tőlünk értesült a tragédia híréről.

„Nem tudtam róla, hogy mi történt, borzasztóan sajnálom és részvétem a családnak. Hat éve találkoztam utoljára Imrével, úgy tudom, néhányan tartották vele a kapcsolatot, bár a családból, amelyik nevelte őt, már senki sem él itt. Azt tudom, hogy nagyon boldog gyermekkora volt, a nevelőszülei úgy szerették, mintha a sajátjuk lett volna” – mondta a Hír24-nek Horváth László polgármester.

Régi iskolájába is vissza-visszalátogatott, amikor hívták, mindig ment.

„Az iskola névadóján is itt volt tíz éve, és rögtön vállalta, hogy beszédet mond. Az egyik televíziós vetélkedőre is beneveztünk az iskolával, és kértük, hogy legyen ő a főszurkoló, erre azonban akkor nem ért rá. Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen megemlékezés lesz majd róla, hiszen gyakorlatilag üres most az iskola” – mondta a Hír24-nek Horti Sándor igazgató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik