Szórakozás

Ezért lett öngyilkos Bendegúz

Bendegúz (indul a bakterház, )
Bendegúz (indul a bakterház, )

A szomszédok szerint megromlott a házassága az egykori gyerekszínésznek. Négy gyermeke gyászolja.

Mint megírtuk az Indul a bakterház Bendegúza szombaton végzett magával. Olvasztó Imre reggel feldúltan távozott a családi házból, amelyben olyan sok szép évet töltöttek el együtt feleségével és négy gyermekével, akik közül a legkisebb még csak hároméves – írja a Vasárnapi Blikk.

Olvasztó az első olyan lehetőségnél lefordult egy erdős részre, ahol már nem voltak házak. Az úttól két méterre parkolta le az autót, és egy kötéllel az első fára fölakasztotta magát. A helyszínen jól látszott, többször próbálkozhatott, a nyomokat letört faágak jelezték.

A Vasárnapi Blikknek nyilatkozó szomszédok szerint régóta válságban volt a házassága. A lapnak az egyik rokon azt mondta, még nagyon friss a tragédia, nem akarnak róla beszélni, de annyit elárult, hogy Olvasztó Imre autóját ők vették észre az út mellett, amikor busszal mentek Fót felé. Beszóltak a rendőrségre, ők kimentek, de a helyszínen már csak a holttestét találták meg. Ők azonban nem tőlük tudták meg a hírt, azt már azelőtt olvasták az interneten, hogy hivatalosan értesítettek volna őket – írja a bulvárlap.

A Bors szintén azt írja, hogy Olvasztó Imre magánéleti válsága okozta a tragédiát. A lap a kiszivárgott hírek alapján írta: pénteken közölte a feleség, hogy válni akar.

Mint korábban megírtuk, Olvasztót az Indul a bakterház Regős Bendegúzaként ismerte meg az ország. Az 1966-ban született férfi gyermekszínészként felejthetetlen alakítást nyújtott a filmben, de később már nem tűnt fel a filmvásznon. Az Indul a bakterház színészei is megdöbbentek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik