Szórakozás

Palik László kikerekedett

A Palik-Marsi házaspár még mindig szinte remeteként él, ám úgy tűnik, a férj összeszedte magát egy kicsit: láthatóan felszedett pár kilót, amitől sokkal egészségesebbnek tűnik.

A Palik Lászlóról készült fotók tavaly még komoly aggodalomra adtak okot, hiszen a korábbi tévés szinte betegesen sovány volt. Rengetegen találgatták és találgatják most is, mi állhat a család külföldre utazása és a világtól elvonulása mögött, miközben a legvadabb találgatások láttak napvilágot a házaspárral kapcsolatban. Palik azonban – bármi is történt vele – úgy tűnik, mostanra összeszedte magát. A Bors fotóin jól látszik, hogy néhány kilót sikerült magára szednie, ettől pedig sokkal egészségesebbnek tűnik, mint egy évvel ezelőtt. A siófoki házukhoz közeli étterem munkatársa szerint ráadásul már közel sem élnek akkora visszavonultságban, mint korábban.

Fotó: RTL Klub

“Rendszeresen összejönnek baráti társaságukkal egy kis kedélyes beszélgetésre itt, az étteremben, a terített asztal mellett” – mesélte a lapnak a vendéglős.

Lehet, hogy hamarosan véget vet a remeteéletnek a házaspár?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik