Ezért szopogatták Balázs ujját

A Carbonfools együttes énekeséért egyszerűen odavannak a nők. Ezt nem csak az bizonyítja, hogy Fehér Balázst az év legsármosabb férfijának választották, de az is, hogy a rajongók bármit megtesznek, hogy a közelébe kerüljenek. Korábban egy szórakozóhelyen például az ujját szopogatták.

Korábban a témában:

Fehér Balázst az egyik legjobb pasinak tartják az országban. Így nem csoda, hogy szinte megrohamozzák a nők.
“A rajongók mindig nagyon kedvesek, de tény, hogy kerültem már furcsa szituációkba. Az egyik szórakozóhelyen például épp csókolóztam egy lánnyal, míg egy másik minden előzmény nélkül elkezdte szopogatni az ujjamat. Nagyon megdöbbentem, de próbáltam viccesre venni az egészet” – mondta a Hír24-nek énekes, aki nemrég tért haza Angliából, ahol egy modell ismerősét látogatta meg. Ha már ott volt, ő is benézett az egyik ügynökséghez.

Fotó: RTL Klub

“Nem tagadom, hogy az életem része volt korábban a modellkedés, de egyáltalán nem akarom már ezt csinálni, nem ezért voltam az ügynökségnél. Azt gondolom, hogy a modellkedés által nem lehet fejlődni, míg előadóként, énekesként mindenképpen. Nekem és őszintén szólva az egész családomnak is ez az élete” – tette hozzá a Carbonfools frontembere, aki régóta tervezi, hogy testvérével a Voiceban feltűnt Fehér Adriennel egyszer közösen is fellépnek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.