Szórakozás

Csalást sejtenek az Eurovíziós dalfesztiválon

Eurovizios-Dalfesztival-2013(210x140)(1).jpg (Eurovíziós Dalfesztivál 2013)
Eurovizios-Dalfesztival-2013(210x140)(1).jpg (Eurovíziós Dalfesztivál 2013)

Az azeri elnök indított vizsgálatot.

Az Eurovíziós dalfesztivál szombati, malmői döntőjében Oroszország a maximális 12 pontot adta az azeri fellépőnek,  Azerbajdzsánból viszont nulla pontot kapott az orosz produkció – írja a BBC. Ilhan Alijev azeri elnök ennek nyomán vizsgálatot rendelt el.

A hivatalos források szerint az orosz versenyző a pontozásban részt vevő zsűri és a telefonos szavazók támogatását is élvezte.

Az orosz állami televízió szerint elképzelhető, hogy csalás történt a szavazáson. Azt mondták, remélik, hogy a két ország baráti kapcsolatát nem fogja beárnyékolni a bizonyos érdekcsoportot által előidézett fejlemény.

Azerbajdzsán oroszországi nagykövete szerint annyi szavazat érkezett az orosz versenyzőre, hogy 10 pontot kellett volna kapnia az azeriektől.

Az orosz Dina Garipova ötödik lett. Az azeri induló, Farid Mammadov másodikként végzett a dalfesztiválon. A magyar zsűri és a telefonos szavazók ugyancsak 12 pontot adtak Mammadovnak, miközben a magyar ByeAlex ugyancsak nulla pontot kapott az azeriektől.

ByeAlex épp ma megjelent interjújában mondta, hogy bár korábban azt hitte, szerinte nem volt politika a versenyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik