Szórakozás

Szabadulást ígértek az előzetesből

Szegedi-Itelotabla(960x640).jpg (Szegedi Ítélőtábla)
Szegedi-Itelotabla(960x640).jpg (Szegedi Ítélőtábla)

Jogerősen három év fogházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy gyulai házaspárt: hatmillió forint fejében azt ígérték ismerősüknek, elintézik rokonai kiengedését az előzetes letartóztatásból.

Stégermájer Anna és férje, Stégermájer Zoltán 2009 nyarán felkeresték egy velük korábban munkakapcsolatban lévő ismerésüket, azt állítva: titkosszolgálati kapcsolataik révén el tudják intézni, hogy a férfi két unokatestvérét – akik csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt voltak előzetesben – szabadon engedjék.

A házaspár 2009. augusztus 15-én találkozott Gyulán az előzetesben lévő gyanúsítottak rokonaival, akik azt kérték, hogy egy harmadik férfi szabadulását is intézzék el. A vádlottak ekkor kimentek a szobából, azt a látszatot keltették, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnál lévő befolyásos kapcsolatukhoz telefonálnak, majd  közölték, hogy a három személy előzetes letartóztatásának megszüntetése összesen 12 millió forintba kerül. Ennek fele a titkosszolgálati kapcsolatok lefizetéséhez szükséges, a másik 6 millió forintot pedig egy kecskeméti ügyvédnek kell kifizetni, aki majd ellátja a letartóztatottak védelmét.

A rokonok végül nem bízták meg az ügyvédet a védelemmel, de a vádlottaknak, több részletben, kifizették a 6 millió forintot. A házaspár a “titkosszolgálati illetékes megvesztegetésére” átvett összeget a saját céljaira használta fel. A táblabíróság társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, akiket jogerősen három-három év fogházbüntetéssel sújtott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik