Szórakozás

Nem versenyez tovább a Nagy Duettben Csézy és Gesztesi

Csézy úgy érzi, képtelen szórakoztató műsorban szerepelni, miután a napokban elhunyt a nagymamája. Vele együtt Gesztesi Károlynak is ott kell hagynia a versenyt.

Ahogy megírtuk, ismét gyászol Csézy. Az énekesnő szeretett nagymamáját veszítette el.

“A nagymamám hetek óta kórházban volt, combnyaktörés miatt került be, de időközben kapott egy kétoldali tüdőgyulladást, ami miatt nagyon rossz állapotba került, és már nem tudott tovább küzdeni” – mesélte a Blikknek az énekesnő, aki azt is kijelentette, ebben a lelkiállapotban képtelen folytatni A Nagy Duettben való versenyzést.

Csézy duettpartnere az énekesnőre bízta a döntést, folytassák-e a versenyt. “Együtt érzek Csézyvel, és bár sajnálom, hogy nem folytathatjuk a műsort, támogatom őt” – jelentette ki Gesztesi.

A Nagy Duett producere, Illés Gabriella elmondta: még soha nem volt példa arra, hogy menet közben egy páros feladja a versenyt.

“A produkció osztozik Csézyvel a gyászában, természetesen megértettük és támogattuk a kérését. Nekünk, műsorkészítőknek ugyanakkor hamar reagálnunk kellett a helyzetre. Hogy ez pontosan mit jelent, hamarosan bejelentjük, annyit azonban már elöljáróban el kell mondanunk, hogy mivel a versenyhelyzet megváltozott, ezért a szavazást 20-án éjféltől huszonnégy órára lezárjuk, és a legutóbbi adástól érkező szavazatok árát jóváírjuk” – mondta a producer a napilapnak, aki azt is elárulta, hogy Gesztesi Károly vasárnap este az Egyedül nem megy című számmal nyitja majd meg a műsort, hogy méltóképpen elbúcsúzhasson a nézőktől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik