Szórakozás

Kiderült: így tér vissza Tamás atya a Jóban Rosszban sorozatba

Hónapok óta találgatnak a rajongók, hogyan tér vissza állandó szereplőnek a Száraz Dénes által megformált Tamás atya a sorozatban. A színész ezentúl nem papot alakít: régi archoz új karaktert álmodtak meg a forgatókönyvírók.

Tamás atya halála egy évvel ezelőtt alaposan felzaklatta a Jóban Rosszban című szappanopera nézőit. A sorozat készítői ezerszám kapták a leveleket, amelyekben követelték kedvencük feltámasztását. Ez mindeddig – átmenetileg-sikerült is, hiszen a Szabó Zsófi által alakított Betty Tanakis életében ábrándként jelen volt a jóképű pap figurája.

A népakarat azonban megtörte az alkotókat: Száraz Dénes ezentúl hús-vér emberként is jelen lesz, Balázs néven. „Be kell látnom, nagy hibát követtünk el, amikor kiírtuk Tamás atyát” – árulja el a sorozat producere azon a videón, amellyel Száraz Dénes visszatérését harangozzák be a TV2 honlapján.

Nagy ­Tamás a Bors kérdésére egy héttel ezelőtt még  tagadta, hogy a sorozatban teljes arcátültetésre váró, Balázs nevű karakter Száraz Dénes, azaz Tamás atya arca mögé bújva tér majd vissza, ám a forgatókönyv ily módon való alakulását már a nézők is kitalálhatták, sőt hónapok óta beszélik.

A napilap szerett volna megkérdezni Zsófit és Dénest a fordulatról, ám a két színészt köti a titoktartás.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik