Hát nem volt egy Tabán.
Az LGT-főpróba, felkonferáltan, elsősorban a gyakorló kűrje volt a legendás bandának, de nyugodtan kimondhatjuk: az öregfiúk nem vén zenészek, hanem erejük teljében dúsan ömlött belőlük a zene… LGT-ésen persze, ahogy kell is, mert hiszen mindannyian profik, némelyikük zseni is a szakmájában! Megtartom magamnak, melyiket minek titulálom én… Presser és Somló felől ne legyen kétségünk, és vannak még egy páran a generációjukban.
Ezzel az aláfestéssel beülni a főpróbára is vonzó, legfeljebb a néhány generációval későbbi szurkolók nyafogják, hogy vadabb lelkesedést vagy lobogóbb lángokat reméltek, esetleg vérmesebb elánt… Semmi kétség, néhol öregurasabb volt a tempó, már annál, ahogy azt tehetséges művészeknél képzeljük! Elgondoltam, hogy Szakcsi Lakatos Béla, a dzsesszvirtuóz zongorista a kora miatt öreguras-e már? Nem mernék ilyenre gondolni sem…
Fotó: Neményi Márton (képünk illusztráció)
Ennek ellenére hagyott űrt a főpróbakoncert, de csak a túlzó remények miatt: a csaknem négyórás zene időnként bizony nyálasra sikerült, hosszú és unalmas jamelésekbe fulladt, például az És jött a doktorban, viszont felemelte az a cappella előadott Egy elfelejtett szó; egyenesen megújult. A legnagyobb űrt a sok kimaradt kedvenc okozta, de pontosan tudjuk, hogy egyszerre mindenkivel nem lehet jót tenni! Talán majd ma (vagy holnap, holnapután) az élesben minden másképpen lesz!
Cseppet sem meglepően viszont a koncert alatt végig prímán énekelt Somló Tamás és Presser, például nagyszerű volt az ének a Boogie a zongorában és a lírai dalokban (Gondolj rám, Álomarcú lány stb.) A telt házas napokon (a főpróba csak félházas volt) majd nyilván töményebb lesz minden, ahogy kell is! Solti János két dobszólója viszont nem volt túl izgalmas: ha ugyanezt produkálja élesben is, marad utána némi űr! Hogy a fölös gúnyt kerüljük, nem mondok ellenpéldákat, ki-ki emlékezzen a saját élményeire… Én untam ezt. (Csak kellett valami a helyszínváltásokhoz…)
Viszont tetszett a két röpke kirándulás a koncerttérben. Szó szerint. Előbb Karácsony vonult a lelátó egyik „teraszára”, reflektorcsóva közepébe három lírai dalra, majd a földszinti dühöngő közepén lett mini-Tabán, amelyben Presser, Somló és Karácsony nosztalgiáztak, alcímük, az Újrahasznosítás jegyében. Presser szerint – igaz vagy sem, sose tudjuk meg talán – kísérletet tettek az Aréna belső terének befüvesítésére, de balesetveszély miatt nem lett belőle semmi! Persze jól hangzik, ha nem igaz, akkor is…
Az LGT Füst és Rozsdagyár, ahogy a sokadik nosztalgia-jamborit elnevezték, csühögve, zakatolva este tíz után kicsivel begördült a vágányokra: volt sok sín és váltó, meg a hajdani amerikai rockkoncerteket idéző vasállványzat (szándékosan nem írom ide Woodstockot, bár…Déry Tibor Popfesztiválja alapján lehetne az is), a Tabán pedig akkor jó volt, ma ugyanez hol is, a Városliget peremén? Semmi nem ugyanaz…!
És így van rendjén. Vágtatunk a síneken… Ilyen a régi dalok fénye.
